Honlapkészítés: a 8 másodperces szabály

Különböző tanulmányok alapján megállapították, hogy az átlagos ember koncentrálóképességének időtartama kb. 8 másodperc. Ez azt jelenti, hogy nagyjából ennyi időd van arra, hogy felkeltsd weboldalad látogatójának a figyelmét, mielőtt továbbállna honlapodról. A látogatók 50%-a az első 8 másodpercben elhagy egy honlapot. Arra kell tehát törekedni egy weboldal elkészítésekor, hogy ennyi idő alatt annyi információhoz jusson a látogató, hogy honlapodon maradjon. Ez a szabály a teljesen új, első látogatókra vonatkozik, azokra, akik még semmilyen információval nem rendelkeznek se vállalkozásodról, se honlapodról.

Címek használata, megfelelő kialakítása

Az első szöveg, amit a látogató észrevesz, lesz az a szöveg, ami alapján felméri, hogy milyen tartalomra is számíthat az adott weboldalon. Ennek megfelelően célszerű szöveges, jól látható helyen található, kiemelt címmel ellátni a főoldalt. A szöveg legyen lényegre törő, de mégis jól jelezze a látogatók számára, hogy mivel is foglalkozik weboldalad, vállalkozásod.

A görgetés nélkül látható terület

Aki nem kezdi el böngészni weboldalad, az csak ezt a felületet fogja látni belőle. Emiatt ez az egyik legfontosabb része a látogatók meggyőzésének. Ide kell elhelyezni az előzőleg bemutatott címet is, valamint egyéb lehetőségek is vannak a figyelem felkeltésére, az információk megosztására.

Az egyik leggyakrabban használt megoldás a slider. Ez egy olyan képes/szöveges megoldás, ami informatív is, és esztétikus is egyszerre. A képeket úgy kell megválasztani, hogy azok egyediek legyenek, a szövegek pedig lényegre törők, de mégis értékeket fogalmazzanak meg a látogatók számára. Ha nem is alkalmazod a slideres megoldást a minőségi képek használata akkor is javasolt ezen a területen.

Erre a területre szokás még a navigációt elhelyezni, hogy aki szeretne, könnyedén el tudjon jutni a weboldal vagy webáruház többi területére is.

Amiről sokan megfeledkeznek, azonban a bevételekre nagyon nagy hatással van, az ún. Call-to-Action. Ez magyarul azokat a felhívásokat, gombokat jelenti, melyek a weboldal feladatát segítik elő. Ez általában termékek, szolgáltatások eladása, vagy pl. hírlevélre történő feliratkozási lehetőség. Minél előbb látja ezeket a látogató, annál nagyobb az esélye, hogy vásárol vagy feliratkozik.

Reszponzív dizájn

A reszponzív dizájn is fontos része a látogatók figyelmének felkeltésére. Ha nincs az adott látogató készülékéhez igazítva weboldalad dizájnja, akkor a 8 másodpercen belül sokkal kevesebb információt tudsz megosztani vele, mivel lassabb lesz a navigáció, nem optimalizáltak a betűméretek, képek stb. Emellett arra is kell figyelni, hogy az előző fejezetben bemutatott görgetés nélküli terület nem ugyanakkora területet jelent 1920*1080 px felbontáson, és egy okostelefonon vagy tableten, így valószínűleg a kisebb kijelzőkön kevesebb információt tudsz görgetés nélkül megjeleníteni.

Betöltési idő

Nem csak a dizájnhoz tartozik, de a 8 másodperces szabályhoz elengedhetetlen a weboldal gyors betöltődése, függetlenül attól, hogy milyen eszközt és milyen gyors internetet használ a látogató. Természetesen a leglassabb interneten nem lesz ugyanolyan gyors a honlap, mint a modern sebességeknél, ezzel nem lehet mit kezdeni. Amivel viszont lehet, hogy a weboldal kialakítását tekintve a leggyorsabb legyen. Ez általában megfelelően tömörített képeket, kevés scriptet, a flash mellőzését, valamint tiszta, egyszerű kódot jelent.

Minél több idő megy el a 8 másodpercből a weboldal betöltésére, annál kevesebb marad az információk megosztására.

Aktív weboldal

Az olyan honlapon, amely első ránézésre is aktívnak tűnik, szívesebben maradnak a látogatók. Ezt lehet mutatni pl. friss cikkekkel, blog bejegyzésekkel, vagy információkkal is. A rendszeresen frissített weboldal nem csak az első látogatók látogatási idejét tudja megnövelni, hanem a felhasználók később is szívesebben visszatérnek, ha tudják, hogy mindig friss, új információkra számíthatnak.

A 8 másodperces szabály és a hírlevél

Nem csak a weboldalak kialakításakor lehet figyelembe venni ezt a szabályt, hanem pl. hírlevelek elkészítésekor is. A hírlevelekre szintén vonatkozik az, hogy kevés idő van arra, hogy a felhasználók érdeklődését felkeltsd. Ennek megfelelően a kiküldött emaileket is meg kell tervezni.

Az hírleveleknél szintén arra kell figyelni, hogy az email címe lényegre törő legyen, valamint figyelemfelkeltő. Gyakran előfordul, hogy ezen elbukik egy hírlevél, mert a rosszul megfogalmazott cím miatt nem is nyitják meg, hanem egyből törlik vagy átugorják.

Ha sikerült a címmel rávenni a felhasználót a megnyitásra, akkor a következő feladat a hírlevél tartalmának megtervezése. A tartalom szintén legyen minél rövidebb, a levél első része tartalmazzon minden fontosabb információt, valamint a honlaphoz hasonlóan itt is lehet képeket, illusztrációt alkalmazni.

Összefoglalás

Az emberek rövid koncentrálóképessége megjelenik a honlapok, hírlevelek kialakításakor. Úgy kell azokat megtervezni és elkészíteni, hogy a látogató, aki először találkozik weboldaladdal, 8 másodpercen belül megkapjon minden releváns információt, ami ahhoz szükséges, hogy meggyőzd arról, hogy megéri honlapodon tovább is maradnia. Ha ezt nem veszed figyelembe honlap dizájn tervezésekor, akkor könnyen lehet, hogy az első látogatók nagy részét elveszíted anélkül, hogy tudnák, miről is szól honlapod, vállalkozásod.