Googlebarát tárhely és beszédes domainnév

 

Beszédes domainnév

Ha már eldöntöttük, hogy meg akarunk jelenni az interneten, a legtöbb „fejtörést” általában a megfelelő domain név kiválasztása okozza. Az elsőre kigondolt névről gyakran kiderül, hogy már foglalt.

Mit lehet ilyenkor tenni?

Mindenki, aki kicsit is komolyan gondolja, hogy az interneten pénzt keres, online vállalkozást indít, mindenképpen javasolt számára a fizetett domain név. Hiszen gondoljunk bele, mit mond a látogató: még egy domainnévre sem telik ennek a vállalkozásnak / cégnek?
Egy „ingyenes oldalt” nem igazán vesznek komolyan, hiszen az ingyenes szolgáltatás bármikor megszűnhet, így előfordulhat, hogy a sok energiával felépített oldalunk ismertsége egy szempillantás alatt kárba veszik, eltűnik.

Először is el kell dönteni, hogy a termék / szolgáltatás ismertségét akarjuk inkább népszerűsíteni, vagy a keresőknek jobban kedvezni.

Ha a cég nevét (terméket) szeretnénk ismertté tenni, akkor célszerű annak megfelelően nevet regisztrálni.
Ha azt szeretnénk, hogy elsődleges kulcsszavunkra keresve találjanak meg a látogatók, akkor olyan domain nevet kell választani, amiben a kulcsszó szerepel.

A jó domain név lehetőleg rövid. Ha mód és lehetőség van rá, akkor 5-8 karakterből álljon. A név „rövidsége” több szempontból is fontos. Könnyebben beilleszthető logókba, jobb márkanév lehet, könnyebben felismerhető, és nehezebb elgépelni. Akad olyan cég is, melynek domain neve 50 karakter hosszú és kibetűzi a cég teljes nevét. A hosszú domain nevek nehezen illeszkednek a nyomtatványokra vagy például a Google kulcsszó-alapú hirdetéseibe. A lehetőségeken belül törekedjünk a rövidségre és kerüljük az értelmetlen betűhalmazokat! (pl. kzkghi.hu)
A jó domain név könnyen megjegyezhető. Biztosan mindenki találkozott már a legáltalánosabb domain nevekkel, mint például az auto.hu, de olyan egyedi neveket is könnyen megjegyzünk, mint az index.hu és a google.hu. A különleges szókombinációk is nagyon eredményesek lehetnek. Próbálgassuk, mondjuk ki hangosan a tervezett domain nevet, hogy hallhassuk, hogyan hangzik. Törekedjünk rá, hogy ne válasszunk olyat, amibe a mi nyelvünk is „beletörik”.
A jó domain név nehezen keverhető össze más nevekkel. Mikor már kétségbeesetten keresi egy cég az új domain nevét, néha hajlamos arra, hogy például névelőt tegyen egy egyébként már foglalt domain név elé, például acégnév.hu. Itt az összekeverhetőség jelenti a legnagyobb problémát. A védjegyek is problémát jelenthetnek, hiszen amennyiben az eredeti név védett, akkor előbb-utóbb a névelős verzió használata is jogi problémákba ütközhet majd. Tegyünk meg mindent azért, hogy a domain név "magáért beszéljen".
A jó domain név nehezen gépelhető el. Alap törvényszerűség: „Ha az ember elgépelhet valamit, azt el is gépeli”. Minél hosszabb és bonyolultabb a domain név, annál nehezebb a potenciális látogatónak / vásárlónak begépelni / megjegyezni azt. Mivel a domain nevek igen alacsony áron hozzáférhetőek, érdemes lehet egy-két nagyon valószínű "elgépelt" verziót is bejegyeztetni az alap domain nevünk mellé.
A jó domain név kapcsolódik a vállalkozás nevéhez vagy magához az üzlethez. A legjobb, ha a domain név kitalálható a cégnév alapján. A kereséskor azonban ne adjuk fel egykönnyen, ha nem találunk olyat, amely illeszkedik a cég nevéhez. Keressünk funkcionális neveket, olyanokat, melyek meghatározzák egyediségünket, neveket, melyek valamilyen érzelmet vagy hozzáállást fejeznek ki.
A jó domain név megbízhatóan hangzik a célközönség számára. Az emberek többsége a .hu és a co.hu, esetleg a .com és .net domain végződéseket ismerik szélesebb körben, és ezekre számítanak. Az idegenül csengő domain végződések „gyanúsnak tűnnek”. A fő domain nevünk mindenképpen olyan legyen, amelyre számít a célközönség. A .hu a legjobb, esetleg nemzetközi érdekeltség esetén a .com vagy a .eu végződések. Mindezek ellenére kijelenthetjük, hogy előnyös bejegyezni a legismertebb domain végződésű neveket. Ha sikeres lesz az oldal, elképzelhető, hogy később hasznosíthatóvá válnak, és nem vásárolja fel őket valaki más. Abban is segítség, hogy a domain egyedi maradjon, csak hozzánk kötődjön.
A jövő egyértelműen az ékezetes domain nevek elterjedését hozza majd magával. Tudni kell azonban, hogy nem minden domain névből lehet „ékezetest” vásárolni. A .hu-s neveken kívül a nemzetközi domain nevek közül csak a .com és a .net lehet ékezetes!

Honlapkészítés és tárhely: egyetlen kézben! Menjen biztosra!

Ha a honlapkészítés és a tárhely szolgáltatás is egy kézben van, akkor könnyedén kivédheti, hogy a tárhelyszolgáltató és a honlapkészítő egymásra mutogatnak, hogy az adott hiba bekövetkezésében ki a hibás.

Maximális biztonság

Szervereinken csak a saját ügyfeleinknek biztosítunk tárhelyet, így biztosítva ügyfeleink biztonságát, mivel az általunk üzemeltetett honlapokat folyamatosan frissítjük és karbantartjuk. Nálunk nem lehet elhanyagolt weboldal.

Kompatibilitás

Szerverünk 100%-ban kompatibilis az általunk készített weboldalakkal és webáruházakkal, így nem töltenek ügyfeleink feleslegesen azzal órákat, hogy a tárhelyszolgáltatójukkal emailezzenek vagy telefonáljanak, ha egy beállításra szükség van a honlap működéséhez.

Folyamatos felügyelet

Szervereinken rendszergazdáink folyamatosan felügyelik, karbantartják. Napi szinten biztonsági mentés készül a weboldalainkról, így bármilyen hiba esetén a legutolsó működő állapotra tudunk visszaállni.

 

Kardaingatlan.hu - Karda Ingatlan és Hiteliroda - reszponzív honlapkészítés
Reszponzív bemutatkozó honlapot készítettünk a dunaújvárosi Karda Ingatlan és Hiteliroda számára. A honlapra ingatlanok tölthetők fel, és részletes ingatlan keresővel rendelkezik.
Hasznos cikk
Referencia
Jorendezveny.hu - Rendezvényszervezés, rendezvény szolgáltató, rendezvény látogató - reszponzív honlapkészítés
Egyedi, reszponzív honlapot készítettünk. A weboldal rendezvények szervezésében nyújt segítséget, támogatja a rendezvények szereplőit, a rendezvényszervezőket, a szolgáltatókat.
Hasznos cikk
Referencia
Tervezoesepito.hu - útépítés, mélyépítés - Reszponzív honlapkészítés
Mobilbarát céges weboldalt készítettünk az útépítéssel, építőipari kivitelezéssel foglalkozó Tervező és Építő Zrt. számára.
Hasznos cikk
Referencia
Balatonibumm.hu - Strandfoci, strandkézilabda Balatonbogláron és Lellén - reszponzív honlap készítése
Bemutatkozó weboldalt készítettünk a nyári Balatoni Bumm sport programsorozatnak.
Hasznos cikk
Referencia
Poly-market.hu - Kerti bútor, kerti termék, háztartási elem - reszponzív webáruház készítés
Reszponzív kerti bútokat árusító webáruház késíztettünk Ügyfelünk számára. A webshopban többek között műanyag kerti bútorok, termékek, valamint konyhai felszerelések vásárolhatók meg.
Hasznos cikk
Referencia
Viddmagad.hu - Kisbusz bérlés Pécs-Budapest - reszponzív honlapkészítés
Reszponzív honlapot készítettünk a NoriGo1 Travel Szolgáltató Kft. számára. A cég kölcsönözhető kisbuszokat ad bérbe Pécsen és Budapesten.
Hasznos cikk
Referencia
Ashaninka.hu - Ashaninka gyógynövények, gyógynövénykészítmények - reszponzív honlapkészítés
Reszponzív honlapot készítettünk az Ashaninka Pharma Kft. számára. Az oldal bemutatja a cég termékeit, ismerteti előnyeit a használatával kapcsolatban.
Hasznos cikk
Referencia
Bontved.hu - Vagyonvédelem, építőipar - reszponzív honlapkészítés
Reszponzív honlapot készítettünk a Bont-Véd Kft. számára. A cég szolgáltatásai: Élőerős őrzés- védelmi feladatok, gépkocsizó járőr, 24 órás távfelügyelet, biztonságtechnikai rendszerek, zöldterület...
Hasznos cikk
Referencia
Pecsiagroker.hu - Kertészeti áruház - Reszponzív webáruház készítés
Kertészeti webáruházat készítettünk a Pécsi AGROKER Kft. számára.
Hasznos cikk
Referencia
Levendulo.hu - Levendülő Vendégház - reszponzív webáruház készítés
Bemutatkozó weboldalt készítettünk a Leven-dülő Vendégház számára.
Hasznos cikk
Referencia
Stilusdekor.hu - tapéták, Falmatricák, Pószterek, Gyerek pószterek és tapéták - reszponzív webáruház készítés
Tapéták, falmatricák, poszterek, gyerek poszterek árusításával foglalkozó webshopot készítettünk.
Hasznos cikk
Referencia
Naturalfit.hu - étrendkiegészítők - reszponzív webáruház készítés
Reszponzív étrendkiegészítő webshopot késíztettünk.
Hasznos cikk
Referencia
Ozonobuda.hu - Ózonos fertőtlenítés, ózongenerátor termékek - reszponzív honlapkészítés
Ózonos fertőtlenítéssel, ózongenerátor termékek bemutatásával foglalkozó honlapot készítettünk.
Hasznos cikk
Referencia
Olvasas-fejlesztes.hu - Olvasás gyakorló munkafüzetek - reszponzív honlapkészítés
Első osztályosok számára hasznos olvasás gyakorló munkafüzeteket bemutató honlapot késíztettünk.
Hasznos cikk
Referencia
Drugauthorization.hu - Gyógyszer engedélyeztetés - reszponzív honlapkészítés
Gyógyszer engedélyezéssel kapcsolatos kétnyelvű weboldalt készítettünk.
Hasznos cikk
Referencia
Pelsohaz.hu - Mozsgói vendégház - reszponzív honlapkészítés
 Elkészítettük a mozsgói (Baranya megye) Pelso vendégház bemutatkozó honlapját.
Hasznos cikk
Referencia
Fleurbox.hu - Egyedi ajándékboxok - reszponzív webáruház készítés
Egyedi ajándékboxok árusításával foglalkozó reszponzív webshop.
Hasznos cikk
Referencia
Webshop.bordiszmuves.hu - Bőrdíszműves webáruház - reszponzív webáruház készítés
Bőrdíszműves vállalkozással rendelkező ügyfelünk webáruházát készítettük el.
Hasznos cikk
Referencia
Emelouzlet.hu - Targoncák és vontatók webáruháza - reszponzív webáruház készítés
Elektromos raklapemelők, targoncák, vontatók árusításával foglalkotó webáruházat készítettünk.
Hasznos cikk
Referencia
Formaboutique.hu - Antik bútorok - reszponzí webáruház készítés
Antik bútorok és kiegészítők forgalmazásával foglalkozó mobilbarát webáruházat készítettünk.
Hasznos cikk
Referencia
Baranyaugyelet.hu - Baranya megyei állatorvos ügyelet - reszponzív honlapkészítés
A Baranya megyei állatorvosi ügyelettel kapcsolatos információkat tartalmazó weboldalt készítettünk.
Hasznos cikk
Referencia
Testkapcsolatepites.hu - Test kapcsolat építés - reszponzív honlapkészítés
A test és a lélek kapcsolatával foglalkozó weboldalt készítettünk Ügyfelünknek.
Hasznos cikk
Referencia
Hasznaltruhaoutlet.hu - Minőségi angol bálás használtruha, géprongy - reszponzív honlapkészítés
Modern, reszponzív, használtruhák, bálásruhák kereskedelmével, árusításával weboldalt készítettünk.
Hasznos cikk
Referencia
Autogumi.shop.hu - Új gumi és felni értékesítés - reszponzív webáruház készítés
Autógumik, alufelnik kereskedelmével foglalkozó webshopot készítettünk a Someport Kft. számára.
Hasznos cikk
Referencia
Izatranslate.com - Magyar, angol, német, román fordítások - responzív honlapkészítés
Reszponzív honlapot készítettünk. A vállalkozás magyar, angol, német és román nyelv fordításával foglalkozik.
Hasznos cikk
Referencia
Izahomedesign.com - Konya Iza lakberendezés - reszponzív honlapkészítés
Reszponzív honlapot készítettünk Konya Izabella számára. Lakberendezéssel, dekorációs tárgyakkal foglalkozik.
Hasznos cikk
Referencia
Gastromanager.hu - Gastro Hall étterem & kávézó - reszponzív honlapkészítés
Responzív bemutatkozó honlapot készítettünk a Gastro Hall étterem & kávézónak. Az oldal bemutatja ezt és a többi éttermet, valamint a cég saját húsboltját is egyaránt.
Hasznos cikk
Referencia
Bebrandresarch.hu - professzionális ügyfél orientált piackutatás - reszponzív honlapkészítés
Reszponzív honlapot készítettünk a BeBrandResarch-nek. A cég ügyfélorientált piackutatással foglalkozik.
Hasznos cikk
Referencia
Gyermekanimacio.hu - gyermek animáció, animációs programok szervezése - reszponzív honlapkészítés
Reszponzív honlapot készítettünk a Clob Aloha International Kft. számára. A csapat gyermek animációs programokkal és azok szervezésével foglalkozik széleskörűen.
Hasznos cikk
Referencia
Shop.lorinczkft.hu - Szállítópálya alkatrészek és ipari műanyagok - reszponzív webáruház készítés
Reszponzív webáruházat készítettünk a Lőrincz Kft. számára. A cég szállítópálya alkatrészeket és ipari műanyagokat forgalmaznak.
Hasznos cikk
Referencia
Fireball.hu - Tűzvédelem, munkavédelem - Reszponzív honlapkészítés
Megújítottuk ügyfelünk korábbi honlapját. Korszerű, modern design, letisztult megjelenés. Az új bemutatkozó honlap bemutatja a cég munka és tűzvédelmi tevékenységét.
Hasznos cikk
Referencia
Onlineoutletbutor.hu - Bútorwebáruház - reszponzív webshop készítés
Reszponzív webáruházat készítettünk. A cég széleskörű bútorkínálatai közül válogathatunk és rendelhetünk könnyedén, legyen az beltéri, vagy kültéri.
Hasznos cikk
Referencia
Kikilla.hu - Élelmiszer webshop - reszponzív webáruház készítés
Reszponzív élelmiszer webáruházat készítettünk. A webshop modern, letisztult stílusú, könnyen átlátható.
Hasznos cikk
Referencia
Deltafashion.hu - Divatos férfi, női, gyerek ruházat - reszponzív webáruház készítés
Reszponzív webáruházat készítettünk. A webshop divatos férfi, női gyerekruházattal, kiegészítőkkel, sportruházattal kereskedik.
Hasznos cikk
Referencia
Reparator.hu - Számítástechnikai szolgáltatások - reszponzív honlapkészítés
Reszponzív honlapot készítettünk az Inversia Bt. számára. Számítástechnikai szolgáltatásokat nyújtanak kisvállalkozásoknak, nagyvállalati minőségben.
Hasznos cikk
Referencia
Kerekbilincseladas.hu - Kerékbilincs eladás és kiszállítás - reszponzív honlapkészítés
Reszponzív honlapot készítettünk. Az oldal kétféle méretű kerékbilincset érékesít.
Hasznos cikk
Referencia
Dandgklima.hu - Klíma szerelés, karbantartás és javítás - reszponzív honlapkészítés
Reszponzív honlapot készítettünk a D & G Klíma számára. A cég klíma szerelés, karbantartás és javítással foglalkozik.
Hasznos cikk
Referencia
Drhaller.hu - Dr. Haller Ákos, plasztikaisebész - reszponzív honlapkészítés
Reszponzív honlapot készítettünk Dr. Haller Ákos, plasztikaisebész számára. A modern weboldal bemutatja a plasztikaisebészt, szolgáltatásait. Az oldalon keresztül a látogatót egy űrlap segítségével...
Hasznos cikk
Referencia
Szivident.hu - Dr. Bányász Szilva fogorvos - reszponzív honlapkészítés
Reszponzív honlapot készítettünk Dr. Bányász Szilvia, fogorvosnak. Az oldal modern, letisztult stílusú, bemutatja a fogorvost, a rendelőt, a szolgáltatásait. Egy űrlap segítségével üzenhetnek, akár...
Hasznos cikk
Referencia
Harkanytravel.hu - Harkány Travel Utazási Iroda - reszponzív honlapkészítés
Reszponzív weboldalt készítettünk a Harkány Travel utazási iroda számára. A honlapon a harkányi látogatást tervező utazók számára összegyűjtik és egy platformon teszik elérhetővé a helyi, illetve...
Hasznos cikk
Referencia
Miért van szükség profi céges e-mailre?
A mai digitális világban minden vállalkozásnak nagy hangsúlyt kell fektetnie az online kommunikációra. Az online kommunikáció egyik alapján az e-mailek jelentik, mégis sok cég követi el azt a hibát,...
Hasznos cikk
Referencia
Changeme.hu - Szemüveg konfigurátor, webáruház - reszpnzív webáruház készítés
Reszponzív webáruházat készítettünk. A webshopon amellett, hogy szemüvegkereteket tudunk vásárolni, azon kívül ezeket egyedileg konfigurálhatjuk is, amelyre a webáruházon lehetőségünk is van....
Hasznos cikk
Referencia
Gazszerelesbudapest.hu - Gázszerelő Budapest, Fég gázkészülék szerelő, javítás - reszponzív honlapkészítés
Gázszereléssel, gázkazán szereléssel foglalkozó reszponzív honlapot készítettünk Ügyfelünk számára.
Hasznos cikk
Referencia
Nimfas.com - Nimfas Corporation hivatalos honlapja - Reszponzív weboldal készítés
Reszponzív honlapot készítettünk a Nimfas Corporation Bt. számára. Eredeti gyári- és prémium utángyártott gépjármű alkatrészek specialistája!
Hasznos cikk
Referencia
Superiorhomes.hu - bérelhető, kiadó lakások Budapesten - Reszponzív honlapkészítés
Reszponzív honlapot készítettünk. A honlap azt a célt szolgálja, hogy bemutassa ügyfelünk kiadó lakásait minden részleteiben.
Hasznos cikk
Referencia
Angol-tanar.org - Angol tanár Székesfehérváron és online is - reszponzív honlapkészítés
Reszponzív bemutatkozó honlapot készítettünk Nagy Andrea Nárcisz angol tanárnak. A honlapon a látogatók informálódhatnak a szolgáltatásokról és azok árairól. 
Hasznos cikk
Referencia
Szekelyszabar.hu - Székelyszabar település honlapja - reszponzív honlapkészítés
Reszponzív honlapot készítettünk Székelyszabarnak. A honlap bemutatja a települést, tájékoztatja a látogatót friss híreiről és eseményeiről, valamint egy űrlap segítégével felveheti a kapcsolatot a...
Hasznos cikk
Referencia
Satorhelytanc.hu - Sátorhely Néptánc Együttes honlapja - Reszponzív honlapkészítés
Reszponzív honlapot készítettünk a Sátorhely Néptánc Együttes számára. Az oldal az együttes bemutatkozásán kívül friss hírekkel és eseményekkel szolgál a látogatók számára, valamint megismerhetik az...
Hasznos cikk
Referencia
Mystylefashion.hu - divatos ruhakollekciók - Reszponzív webáruház készítés
Reszponzív divat webshopot készítettünk Ügyfelünk számára. Az egyedi desingt a divat világát és a várható fiatal vásárlókat figyelembe terveztük meg.
Hasznos cikk
Referencia
Shop.furgonszerviz.com - Furgon alkatrészek - Reszponzív webáruház készítés
Citroen Jumper, Fiat Ducato, Peugeot Boxer alkatrészek kereskedelmével foglalkozó reszponzív webshopot készítettünk. A fejlett kereső segítségével a vásárlók akár egy szó beírásával is megtalálhatják...
Hasznos cikk
Referencia

Oldalak